V. Vince napi borbál, borkirálynő koronázás 2014. 01.18

Vince-napi Bál Idén már ötödik alkalommal tartotta meg a Vince-napi borbálját a Kelet- Balatoni Borrend. Vince a vincellérek szentje, névünnepén, január 22-én a szőlőtermesztők és a borászok hagyományosan megpróbálják kifürkészni, hogy milyen lesz az adott évjárat bora. Ezt mindig úgy teszik, hogy meg is kóstolgatják az előző évjáratú borokat. Ebben az évben is Győrfi Károly, a borrend alapító elnök-nagymestere köszöntötte a bál vendégeit. A rend országos ismeretségét a jó programjaikon kívül az is elősegítette, hogy tavalyig az ő borkirálynőjük, Mihalovics Dóra volt az országos is. Idén új borkirálynőt választottak ezen a bálon. A címet Nagy Zsanett érdemelte ki, aki Sóly szőlőhegyén művel példásan szőlőt. A bálra eljött Klima Olga móri és Magyarország tavaly megválasztott borkirálynője, a székesfehérvári Kiss Barbara. A Kelet-Balatoni Borrend alapító elnök-nagymestere, Győrfi Károly évente egyszer üt borlovaggá arra érdemes személyeket, nyár végén a református templomban. Azokat, akik a rang várományosai lehetnek, a Vince-napi báljukon avatják borapróddá. Ebben az évben Csekné Garaba Zsuzsanna, Gáspár Lajos, Lajkó Frigyes, Marton Zsolt, Mátyás Ilona, Varga József és Varga Mihály fogadta meg, hogy terjeszti a termőtáj borainak jó hírnevét. Első alkalommal kötöttek együttműködési megállapodást a környéken működő kertbarát- és borbaráti klubokkal. A szerződést Zsuppán István, a Lepsény Borbaráti Klub elnöke, Molnár Ferenc, a Várpalota-Pétfürdő Kertbarát Egyesület elnöke, Tóth Tibor, az Enyingi-Öreg-hegyi Borbaráti Klub elnöke, Kovács Béla, a Balatonvilágosi Borbarát Klub elnöke, Varga József, a Sólyi Szőlőhegyi Kertbaráti Kör alelnöke és Győrfi Károly írta alá. A borkirálynő megválasztása, a borapródok avatása és a szerződés aláírása után a jelenlévők megkóstolták a borrend zászlós borát, a kékfrankost. A különleges fogásokból álló vacsorához többféle bort is kínáltak, közös jellemzőjük volt, hogy a borrend tagjainak pincéiben érlelték őket. A kulturális műsort Mészáros János Elek, előadóművész, a borrend tiszteletbeli tagja kezdte el. A zenéről a Búgócsiga zenekar mellett Dervalics Róbert szaxofonművész gondoskodott. Éjfélkor hastánc- műsort láthattak.

 

III. Térségi Kézműves Borok Versenye

Harmadszor szervezte meg a térség kézműves borainak versenyét a Kelet-Balatoni Borlovagrend! Kezdetektől a környező településeket is hívják a versenyre és nem csak azokat, melyek régen ismert bortermő területekkel rendelkeztek, hanem a kertbarátokat is - tudtuk meg Győrfi Károly, alapító elnök-nagymestertől. A rend vállalja a térség borászati hagyományainak ápolását, a lovagok a ruhájukon a településük címerét is viselik. A versenyre száztizenhét bort neveztek be. Elvárás, hogy a hagyományos borkészítési eljárásokat használják, lehetőleg a szőlőművelés is környezettudatos legyen. A bírálatot három csoportban végezték. Az ítészek maguk is gyakorló szőlősgazdák. A bírálatot az érdeklődők figyelemmel kísérhették és a versenyt követő közös ebéden megkóstolhatták a benevezett borokat és eldönthették, hogy egyet értenek a döntésekkel, vagy inkább másokat láttak volna szívesen az élvonalban. Köztudott, hogy mindenkinek a saját bora a legjobb, de itt még nem volt példa arra, hogy ne értettek volna alapjaiban egyet a zsűrivel. Ezúttal harmincegy arany, ötvenkét ezüst, huszonöt bronz minősítést és kilenc dicsérő oklevelet adtak ki. Az aranyérmeseken belül kapott helyet Keresztes János borlovagtársunk 2013-as zenitje, mely kiérdektelenedte a Város bora 2014 címet. Ez azt is jelenti, hogy a városi ünnepségeken ezt is kóstolhatják majd a vendégek.

Ízek, borok, legendák Akarattyán

A Balatonkenesén alapított, de a környező települések borászati hagyományait is tudatosan ápoló borlovagrend öt évvel ezelőtt alakult, és kezdetektől a legaktívabb társaságok közé tartozik. Nem véletlen, hogy sokan jönnek el a rendezvényeikre, most huszonhárom borlovagrend fogadta el a meghívásukat - tudtuk meg Győrfi Károly alapító nagymestertől. A lovagrendek képviselői egy frissen felújított étterem teraszán találkoztak, ahol egy külön nekik szóló gasztronómiai és borbemutatót szerveztek. Ezt követően vonultak a Rákóczi - park közepén felállított körszínpadhoz, ahonnan pedig a Kisfaludy sétányhoz ment a menetük. A Grácia hegedűtrió műsora után mutatkoztak be egyenként a borlovagrendek. A színpadot ezt követően Szűcs Judit, majd a Dávid Roland Band foglalta el. A parkban hagyományos magyar ételeket, jó borokat, kos tolhattak a vendégek!

5 éves a Kelet-Balatoni Borlovagrend

Október 25-én ünnepelte a Kelet- Balatoni Borlovagrend alapításának 5. éves évfordulóját. 26 borlovagrend tisztelte meg jelenlétével az ünnepséget, valamint részt vettek az ünnepségen a környező települések borbaráti klubjainak képviselői is. Ebből az alkalomból a település központi részén Szent Orbán szobor felállítására került sor civil adakozók és a borrendi tagok összefogásának köszönhetően. A szobrot Dr. Balázs Pál katolikus címzetes apát és Németh Péter református lelkész áldotta meg. Szent Orbán a szőlőművesek, kádárok védőszentje volt. Kenese régi szőlőtermő vidék, a bor- és szőlőtermesztés kultúrája az utóbbi években, köszönhetően a borrend sikeres működésének, újra fellendülőben van. Borlovagi avatásra is sor került, a hagyományoknak megfelelően, idén Juhász Tibor és Mátyás Ilona tett esküt a nagy tanács előtt. A jubileumi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Terts András, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke is a rendezvény fővédnökeként, és méltatta a borrend régióban kifejtett tevékenységét. Győrfi Károly alapító, nagymester névre szóló kerámiát ajándékozott a borrendi tagoknak az 5 éves sikeres működés emlékére, illetve Borrend Érdemérmet adományozott Kürthy Ibolya kincstárnoknak és Keresztes János zászlóőrnek. A programon közreműködött Matus Mihály tárogatóművész, valamint a helyi Szivárvány Népdalkör.

Partnereink

Támogatóink

Borkóstoló

A borok fogyasztási hőmérséklete

Pezsgők: 4-8 °C
Fehér asztali borok: 8-10 °C
Minőségi fehérbor:10-12 °C
Rozéborok: 10-12 °C
Aszu bor: 10-14 °C
Csemege fehérborok: 10-14 °C
Fiatal, friss vörösborok: 12-16 °C
Testes, minőségi vörösborok: 16-20 °C
  • Izek_borok_2012__40.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__350.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__254.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__38.png
  • Izek_borok_2012__22.png
  • Izek_borok_2012__63.png
  • Izek_borok_2012__38.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__62.png
  • Izek_borok_2012__59.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__47.png
  • Izek_borok_2012__45.png
  • Borverseny_2013__06.png
  • Borrend_bal__36.png
  • Borrend_bal__45.png
  • Borverseny_2012__03.png
  • Izek_borok_2012__49.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__154.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__130.png
  • Avatasi_unnepseg_2010__04.png
  • Izek_borok_2012__44.png
  • Avatasi_unnepseg_2010__13.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__368.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__228.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__106.png
  • Izek_borok_2012__78.png
  • Izek_borok_2012__68.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__123.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__33.png
  • Izek_borok_2012__67.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__155.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__283.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__282.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__290.png
  • Borrend_bal__23.png
  • Izek_borok_2012__47.png
  • Izek_borok_2012__61.png
  • Borrend_bal__47.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__14.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__279.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__289.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__225.png
  • Borverseny_2012__06.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__04.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__30.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__90.png
  • Izek_borok_2012__36.png
  • Borrend_bal__42.png
  • Borrend_bal__27.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__151.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__180.png
  • Izek_borok_2012__33.png
  • Izek_borok_2012__32.png
  • Izek_borok_2012__58.png
  • Izek_borok_2012__80.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__281.png
  • Izek_borok_2012__46.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__111.png
  • Avatasi_unnepseg_2010__08.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__227.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__287.png
  • Izek_borok_2012__28.png
  • Borrend_bal__02.png
  • Izek_borok_2012__29.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__08.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__121.png
  • Izek_borok_2012__42.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__158.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__275.png
  • Avatasi_unnepseg_2009__120.png

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt.